13 éve vezeti a BENU Sugár Gyógyszertárat, és már el sem tudná képzelni, hogy ne legyen a mindennapjai része a nyüzsgő patikai élet, a beteggel való találkozás. A gyógyszertárvezetővel pályaválasztásról, szakmai tapasztalatokról, csapatmunkáról, fejlesztésekről és az asztalos mesterségről beszélgettünk. Légrádi Júlia interjúja.

Miért lettél gyógyszerész, egy örökséget viszel tovább, vagy éppen hogy úttörő vagy a családodban?

Nulladik generációs gyógyszerész vagyok a családban, és jó ideig fel sem merült, hogy gyógyszerész leszek. Iskolás koromban a kémia és a biológia érdekelt, és ezekben a tárgyakban jó is voltam. Majd amikor pályaválasztásra került a sor, és fellapoztam a régi klasszikus továbbtanulós kék könyvet, akkor megnéztem, hogy mik azok a szakok, ahol ezekből a tárgyakból kell felvételizni. Az egyik ilyen a gyógyszerész, a másik a vegyész-mérnöki szak volt, ezeket ilyen sorrendben jelöltem meg. Az első helyre sikerült felvételt nyernem, így lettem gyógyszerész.

Milyen mérföldköveken keresztül jutottál el az egyetemtől a vezető pozícióig?

2002-ben végeztem, és egy gyakorlat miatt kapcsolatban álltam az Oktogonon található Segítő Mária Gyógyszertár vezetőjével, aki beajánlott egy munkaerő-közvetítőhöz. Három belvárosi patikát javasoltak nekem, ezek közül leginkább az elhelyezkedése és forgalma miatt a BENU Madách Gyógyszertárat választottam. Ez nagyjából úgy nézett ki, hogy egy szombati napon megkaptam a diplomámat, és hétfőn már kezdtem is a patikában. Egy idő után átmentem egy óbudai gyógyszertárba, majd először helyettes nyári gyógyszerészként, ősztől pedig „rendes” munkatársként visszatértem a Madáchba, és ezzel az első munkahelyem lett a harmadik is. Több mint 4 évig dolgoztam ott, ezután két másik patikában is kipróbáltam magam, aztán egy újonnan nyíló tabáni gyógyszertár vezetője lettem. Egy évvel később kerültem a Sugárba, és 2009 októbere óta mondhatni be vagyok ide betonozva.

Egy bevásárlóközpontban valószínűleg nyüzsgőbb az élet, mint egy utcafronti patikában, ez mennyiben volt új tapasztalat neked?

Érdekes módon a legnagyobb különbséget óbudai tapasztalataim miatt maga Buda és Pest között érzékeltem. A Sugárban hasonló élmények értek, és érnek, mint anno a Madáchban, hiszen ez is egy központi helyen lévő patika, ahol sok ember fordul meg, köztük turisták is. Az Örs vezér terén vagyunk, ami ráadásul egy forgalmas közlekedési csomópont, ha lehet így mondani, egy olvasztótégely, lakóparkkal és rendelőintézettel. Budán egészen más világ volt, ez a kettőség viszont nagyon sokat segített a betegekkel való kommunikáció kialakításában. Itt lehetőségem van különféle embertípusokkal találkozni, kitapasztalni, kivel, hogyan lehet beszélni, viccesebb vagy komolyabb stílusban csevegni, egyszóval megtalálni a közös hangot, ami szerintem az egyik legfontosabb dolog ezen a pályán. Ez nemcsak arról szól, hogy átadjuk a gyógyszert, hanem arról is, hogy hogyan szólítjuk meg a beteget, vagy például hogyan csikarunk ki belőle egy olyan információt, amit nem feltétlenül akart elmondani, de a gyógyulása szempontjából fontos.

Mindebből arra következtetek, hogy te is aktívan expediálsz.

Enélkül nem is tudnám elképzelni, annak ellenére, hogy vannak, akik azt vallják, hogy a vezetőnek nem kint van a helye, hanem az irodában. Én viszont, ha sokat vagyok az irodában, akkor „klausztrofóbiás” leszek, egyszerűen szükségem van a napi szintű találkozásokra. Ez ugyanúgy a munkám, sőt, az életem része, és egyébként minden tekintetben naprakészebbé tesz.

Pozitív energiával is feltölt?

Igen, és nem érzem azt, hogy ez fárasztó lenne, még akkor sem, ha van olyan nap, amikor tényleg fáradt vagyok, de akkor is feldob, és jót tesz a hangulatomnak a vásárlókör. 13 év után van, akire úgy köszönök rá, mint egy régi ismerősre, elbeszélgetek vele, még akkor is, ha nem hosszan, mert akkor feltorlódna a sor. Egy-egy összekacsintás, tréfás beszólás mind-mind színesíti a napokat.

Biztosan sokrétű a munkaköröd, vezetőként milyen feladatokkal találkozol?

A rendelést és a bevételezést szeretem a saját kezemben tartani, mert ha nincs tökéletes összhang, akkor ezek elcsúszhatnak egymás mellett. A készletgazdálkodással is én foglalkozom, illetve mindennel, ami a könyvelés előkészítéséhez kell. Sok dolgot kiszervezek, amire nincs időm – persze csak úgy, hogy ne terheljem meg annyira a munkatársakat -, több feladatnak is van dedikált felelőse a patikában. Egyébként nagyon örülök, hogy a pénzügyekkel nem kell foglalkoznom, nem kell utalnom, figyelnem, hogy rendben vannak-e a számok. Ez már biztosan nem férne bele a napjaimba, de szerencsére ennek minden bonyolultságával a Patikapartner Kft. foglalkozik, ami nagy könnyedség.

Bizalommal támaszkodsz rájuk?

Mivel analfabéta vagyok ezekhez a dolgokhoz, ezt bátran bevallom, örülök, hogy vannak olyan emberek, akik értenek hozzá, és akikben megbízhatok. A munkaügyekben is el szoktam veszni, nálunk sok a kismama, nyugdíjas alkalmazottam is van, egyszerűsített foglalkoztatással helyettesítőim, nem tudnék ezeknek mind utánajárni, és a részleteket megismerni, ezért nagyon nagy segítség, hogy a háttérben vannak segítők.

Szereted összefogni, koordinálni a munkatársakat?

11 nővel dolgozom együtt a patikában, azt szoktuk mondani, hogy én vagyok a tyúkapó. Szerintem nem a szakmai része a legnehezebb a gyógyszertárvezetésnek, mert az tanulható, hanem a humán oldal. Ez a legembertpróbálóbb, hiszen ahány munkatárs van, annyiféle személyiséggel kell összecsiszolódni, és persze egy kicsit mindenkinek az egyéni kívánságait is figyelembe venni. Nagyon hálás feladat ez, rengeteg jó pillanattal, még akkor is, ha nem könnyű.

A tipikus gyógyszerészeti munkán kívül, vannak még olyan területek, amik érdekelnek, amikben tevékenykedsz?

Az LX-Line-nak volt sok-sok évvel ezelőtt egy újítása, egy készletoptimalizáló modul, abban a projektben úgy vettem részt, hogy az egyik kollégámmal más vezetők körében igyekeztük népszerűsíteni a programot, és ehhez végigjártuk az országot. Az volt a cél, hogy optimalizáljuk a patikák készleteit, hiszen volt, aki nagy, míg más túlságosan alacsony készlettel dolgozott. Emellett, ha bármilyen kísérleti dolog felmerül a patikákkal kapcsolatban, abban szívesen részt veszek. Például itt a Sugárban egyszer infravörös kamerákat szereltünk fel, hogy megfigyeljük, milyen utat tesznek meg a betegek a gyógyszertárban. Aztán egy speciális kamerával megnéztük a sorszámhúzó automatát is, pontosabban azt, hogy a betérők mennyi időt töltenek az eszköz böngészésével. Ezzel bizonyítani tudtuk, hogy nyitott polcos patikában nem szabad sorszámhúzót tartani, mert elvonja a figyelmet. Ezen kívül az elsőkként váltottunk a régi analógról digitális expo unitra. Ilyen dolgokban szeretek benne lenni, és szívesen kacsingatok az újdonságok felé is.

Fontosnak tartod, hogy a gyógyszerész világ (is) haladjon a korral?

Az most már észrevehető, sőt bizonyosan állítható, hogy egy patikai munkahely nem az állandóságról híres. Itt nagyon sok dolog változhat, és változik is, akár a jogszabályok, akár a 10 évvel ezelőtti nyitott polcos rendszer megjelenése és bevezetése, a klasszikus zárt, félhomályos patikák mellett. Folyamatosan változik a piac, és ezt szerintem csak úgy lehet jól viselni, ha az ember alkalmazkodik, és részt vesz az újdonságokban, vagyis felveszi a jövő ritmusát.

Mindemellett marad időd a pihenésre, kikapcsolódásra?

Normál esetben havonta egy hétvégét töltök a patikában, a többit szétosztom a gyógyszerészek között, de a szabadságolós nyári hónapok, és a Covid-helyzet bele tud szólni ebbe. Egyébként nem vagyok az a pihenős típus, mindig szervezek valami programot a családommal, a gyerekkel, de ha véletlenül van szabadidőm, akkor úszom. Nekem az valódi kikapcsolódás, a teljes nihil.

Milyen céljaid, terveid vannak a jövőre nézve?

Utópisztikus terveim lennének, mert korábban azt gondoltam, hogy majd 50 éves korom után elmegyek asztalosnak. Szeretek barkácsolni, nemrég az egyik szobánkban található galériát egészítettem ki, építettem tovább, ami teljes kikapcsolódás volt, azt hiszem, még az úszásnál is jobb. Ez persze egy olyan álom, amit az emberek általában nem valósítanak meg, de a következő életemben valószínűleg már tényleg asztalos leszek. Egyelőre úgy érzem, nehéz lenne elszakadni a patikából, nem tudnám elképzelni, hogy ne legyek itt minden nap valamivel lekötve.