Elégedetté teszi, ha rendben vannak a számlák, segítőkészen áll a kollégáihoz, és az utánpótlás betanításáról is gondoskodik. Komló Zsuzsával az adatrögzítők csoportvezetőjével pályaválasztásról, a számlák világáról, családról és a kézműves tevékenységek szeretetéről beszélgettünk. Légrádi Júlia interjúja.

Ha már megemlítetted a kreatív vonalat, mi lett volna az az irány?

Tetszett a bőrdíszművesség, ami nem tudom, honnan jött, mert senki sem foglalkozott ilyennel a családban, illetve a másik, ami érdekelt, az a kirakatrendezés. Ahogy jártunk különféle városokban, mindig nézegettem a kirakatokat, szépek voltak és vonzott a világuk, viszont nem igazán volt a közelben ilyen jellegű iskola, és azt gondoltam, megélni sem tudnék ebből. Ezért maradtak a számok.

És ebben megtaláltad magadat?

Igen, abszolút, és szeretem is ezt csinálni. Elsőre monotonnak tűnhet egy adatrögzítő munkája, de mindig vannak változtatások, fejlesztések, illetve van, hogy eltérően kell számlákat könyvelni egyes patikákban. Nyilván az áruszámlák tekintetében nincs sok változatosság, de a költségekben mindig van kihívás, és ez motivál.

Összedolgoztok a többiekkel? Mennyire próbáljátok egymás munkafolyamatait segíteni?

Nagyon sok minden automatizálva lett az elmúlt években, vannak olyan számlatípusok, amelyek a kiállítás után automatikusan bekönyvelődnek az SAP-ba, ez nagyban megkönnyíti a munkát. Emellett elképesztően együttműködő a csapatunk, ha elbizonytalanodom, mit, hova és miért oda könyveljek, ha tanácsra van szükségem, kérdésem van, közösen megmeetingeljük. Ugyanígy, ha utána kell nézni valaminek, akkor a könyvelők utánanéznek, segítenek, megkérdezik a patikust és így tovább. Segítőkészek a kolléganők, sosem küldtek még el egyetlen kérdéssel sem. Ez egy támogató csapat, próbálják a problémákat, a problémáimat megoldani és mindenben támogatni, persze ez oda-vissza működik. Ezen kívül komoly segítség a diákerő, és az, hogy sok mindent rájuk lehet bízni, egyszerűbb könyvelési feladatokban maximálisan számíthatunk rájuk.

Átélted, hogy téged tanítanak be, most pedig ez már a te egyik feladatod, ha új kolléganő érkezik. Milyen érzés ez? 

Fontos dolog nekem, hogy megtaníthatom őket arra, amit én már tudok, és átadhatom a tudást a fiatalabbaknak úgy, hogy a jövőben egyedül, önállóan, felelősséggel fogják mindezt a munkát végezni.  

Örömmel tölt el, amikor egy összetettebb számlát lekönyvelsz?

Igen, van, amikor 10 sorból álló számla kerül a kezembe, amit aztán 10 féleképpen kell bontani, odafigyelve, hogy minden a jó helyre kerüljön, jó szöveggel, kijöjjön a nettó összeg és az adó is. Ha ilyeneket megcsinálok, akkor azt érzem, hogy minden a helyére került, de ehhez azért idő kellett. Ami még öröm, amikor ránézek a rengeteg dossziéra a hátam mögött tele számlákkal, és tudom, hogy mindet én csináltam, a kezemen mentek keresztül, saját magam rögzítettem és dolgoztam fel őket. Ez különösen jó dolog, jó érzés. A rendszerezésre való igény bennem van, szeretem, ha mindennek megvan a rendje, és ez a munkát is egyszerűsíti, hiszen azonnal tudok segíteni a könyvelőknek, ha valamit ki akarnak bogozni, kinyomozni egy régebbi számlán. Ezeket a nyomozásokat egyébként kifejezetten élvezem.

Otthon is ilyen rendszerező, rendszerető vagy?

Alapvetően az lennék, de a két gyerek mellett, akik szeretnek mindent ledobni magukról, amint hazaérnek, ezt lehetetlenség megvalósítani. Itt viszont kompenzálhatok, nem kényszeresen, de egészséges mértékben, így nem megy azzal az idő, hogy vég nélkül keresgélek, ha szükség van egy-egy számlára.

Milyen a közösség, mit ad neked ez a csapat?

Nagyon jó fejek a lányok, pedig egészen másfajta személyiségek vagyunk, máshonnét jövünk, különböző a korunk, viszont ezeket sosem éreztem hátránynak, ahogyan azt sem, hogy sokan dolgozunk egy irodában. Figyelünk egymásra és a saját munkánkra is. Beszélgetünk, amikor lehetőség van rá a mindennapokban, családról, szabadidős élményekről, megvitatjuk mindig a hétvégéket, és ha valaki valamilyen érdekes helyen járt, akkor átküldi a többieknek, hogy felkerülhessen a személyes bakancslistákra.

El tudsz szakadni a munkától? Szabadidőre, kikapcsolódásra mennyi időd jut?

Amikor hazamegyek, akkor teljesen le kell tennem a munkát, a két fiam, akik 8 és 10 évesek, kitöltik az időmet. Már kezdenek önállósodni, de azért még segíteni kell őket, menedzselni a hétköznapokat, amik javarészt erről szólnak. A hétvégéken aztán próbálunk időt szakítani a kikapcsolódásra, imádunk például kirándulni, a két fiúval menni is kell, de ez nekünk sem okoz gondot. Mindig kitalálunk a párommal valami jó úti célt, programot nekik, imádják a hegyvidéket, a kis patakokat, a dzsumbujokat, amikbe belemászhatnak. És ki is akarom őket mozdítani, hogy ne a kütyük legyenek az elsők az életükben, amiktől persze nem zárhatom el őket, de a másik oldalt is fontosnak tartom megmutatni, azt, hogy sokat tanulhatnak a világról kint, a természetben, a való életben. Igyekszem az egyensúlyt megtartani ezen a téren.

Milyen terveid vannak a jövőre?

Nekem a fiúk a legfontosabbak, egyelőre még őket terelgetem, de azért vannak elképzeléseim arra az időre, amikor már nagyobbak, önállóbak lesznek. Például jó lenne a kézműves tevékenységeket visszahozni az életembe. Hiába a közgazdasági vonal, otthonról valamennyire a kreatív hobbik szeretetét is hozom, anyukám és nagymamám rengeteget varrt, kötött, horgolt, volt minta előttem. Ilyenekben tervezek majd elmerülni, akár mélyebben is, tanfolyamokat elvégezve, hogy ne csak hobbiszinten műveljem. Ez egy teljesen másfajta kikapcsolódás, ráadásul fantasztikus érzés, amikor elkészül valami, amibe időt, energiát, kreativitást ölt bele az ember. A kertészkedést is nagyon kedvelem, erre is jó lenne több időt szánni, de egyelőre elfoglalja a kertet a gyerekek focipályája. A munka terén pedig azt érzem, hogy abszolút a helyemen vagyok adatrögzítői csoportvezetőként. Végzem a dolgom, koordinálom a diákokat, az új munkaerőt, ha jön valami ötlet, gondolat újabb fejlesztésre, azt továbbítom, mert ha van rá lehetőségünk, miért ne csináljuk jobban, egyszerűbben? A cégnél beszippant a számok világa, ez, és a kreatív dolgok iránti vágy valamiféle kettősséget hoz az életembe, és azt hiszem, bizonyos szinten mindegyik területen szabadjára engedhetem a fantáziám.