fbpx

Elérhető pályázatok

DIMOP PLUSZ 1.2.3/A-24 – Mikro-, kis- és középvállalkozások digitalizációjának támogatása egyműveletes kombinált hiteltermék keretében

Rövidített összefoglaló (Társadalmi egyeztetés)

1.   Jelen támogatás keretében a pályázó vállalkozásokra vonatkozó feltételek

A Hitelprogram keretében Támogatásra jogosultak a devizabelföldinek minősülő, Magyarország területén székhellyel, vagy telephellyel és magyar adószámmal rendelkező, kettős könyvvitelt vezető jogi személyiségű gazdasági társaságok

  • Minimum 1 teljes, lezárt üzleti évvel rendelkeznek
  • Megvalósítási helyszín minimum 1 éve be van jegyezve
  • A DKF Kft. által biztosított vagy a Támogató által kijelölt egyéb digitális érettségi felmérő rendszer alapján nagyon alacsony vagy alacsony digitális intenzitással rendelkeznek.

Első körben a kis- és középvállalkozások igényelhetnek támogatást, majd a kölcsönkérelmek benyújtásának kezdő dátuma utáni második naptári hónaptól mikrovállalkozások is

2.  Támogatható tevékenységek

Témakör szerint az alábbi tevékenységek támogathatóak:

  • Alapszintű felhőalapú számítástechnikai szolgáltatások bevezetése
  • Internetes megjelenést biztosító honlapok, portálok
  • E-kereskedelem beindítását vagy továbbfejlesztését szolgáló szoftverek vagy felhőszolgáltatások bevezetése
  • Automatikus feldolgozásra alkalmas e-számlázó szoftverek vagy felhőszolgáltatások bevezetése
  • Táv- és csoportmunka támogatást biztosító szoftverek vagy felhőszolgáltatások bevezetése
  • Integrált vállalatirányítási (ERP) megoldások bevezetése
  • Ügyfélkapcsolat-kezelési (CRM) megoldások bevezetése
  • IKT biztonsági megoldások bevezetése
  • Fejlett vagy közepesen fejlett felhőalapú számítástechnikai szolgáltatások bevezetése
  • Mesterséges intelligencia (MI) technológiák, szolgáltatások bevezetése
  • Nagy adathalmazokhoz kapcsolódó és egyéb adatanalitikai technológiák, szolgáltatások bevezetése

Elszámolható költségek:

  • Digitális technológiák, szolgáltatások bevezetéséhez és működtetéséhez szükséges immateriális javak és felhőszolgáltatások beszerzése
  • Digitális technológiák, szolgáltatások bevezetéséhez és működtetéséhez kapcsolódó szolgáltatási, tanácsadási (max. 35%) és betanítási (max. 5%) tevékenységek
  • Digitális technológiák, szolgáltatások bevezetéséhez és működtetéséhez szükséges informatikai, telekommunikációs, hálózati, szenzortechnológiai, automatizációs és robotikai eszközök beszerzése (Max. 10%)
  • Szakmai megvalósításhoz kapcsolódó bérleti díjKötelező nyilvánosság biztosítása (max. 0,5%)
  • Könyvvizsgáló jelentés költsége (max. 2% és 200.000 Ft.)

3.    Hitelt érintő legfontosabb információk

Finanszírozási összeg: 3.000.000 20.000.000 Forint. De maximum a legutolsó lezárt pénzügyi év

Üzemi eredmények tízszerese, valamint árbevételének összege.

A finanszírozási összeg maximum 50%-a feltételesen vissza nem térítendő támogatás! A feltételek nem teljesítése esetén a támogatás kölcsönné alakul (eredményességi kritérium).

A Saját Forrás minimálisan elvárt mértéke az elszámolható költségek legalább 10%-a. Kamat mértéke: 0%!

4.  Hitel futamideje

A Hitelprogram keretében 2024. október 31-től 2027. június 30-ig lehet kölcsönkérelmet benyújtani.

Rendelkezésre tartási idő:        3-18 hónap

Türelmi idő:

A rendelkezésre tartási idő végétől számított maximum 6 hónap, a kölcsönszerződés megkötésétől számított maximum 18 hónap.

Futamidő:

Kölcsönszerződés megkötésétől számított 96 hónap.

A projekt megvalósításának határideje 18 hónap, ami indokolt esetben további 6 hónappal hosszabbítható.

5.  Egyéb információk

Eredményességi kritérium: A támogatott vállalkozás vállalja, hogy a támogatási kérelem keretében, az abban megadottak szerinti vállalati digitalizációs megoldásokat, felhőalapú online üzleti szolgáltatásokat a konstrukció 5. sz. mellékletében megadott szakmai-műszaki követelményrendszerekben előírtaknak megfelelően a megvalósítási idő végéig bevezeti, megfelelő szinten (pl. adattöltöttséggel) használja.

A támogatott beruházásnak olyan fejlesztéseket kell eredményeznie, ami javítja a vállalkozás digitális intenzitását. A nagyon alacsony bemeneti digitális intenzitással rendelkező vállalkozással szemben elvárás, hogy a projekt végére a felhívásban rögzített feltételek szerint legalább alacsony szintet érjen el (legalább 1 szintugrás), az alacsony bemeneti szinttel rendelkező vállalkozással szemben elvárás, hogy a projekt végére a felhívásban rögzített feltételek szerint legalább 1 ponttal növelje a digitális intenzitási pontszámát.

A hitelprogram keretében az elvárt fedezettség mértéke 50%. A hitelprogram keretében az elvárt fedezettség a többségi természetes személy végső tulajdonos(ok) készfizető kezessége, egyéni vállalkozók esetén az egyéni vállalkozótól különböző természetes személy készfizető kezessége VAGY a tőkekitettség 15 %-a, az egyes biztosítékok fedezeti szorzóval diszkontált befogadási értékéből számítva

A beruházás tárgyát kötelező fedezeti körbe bevonni. A beruházás tárgya a futamidő végéig nem idegeníthető el.

A támogatottak körébe nem tartoznak bele a mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztést megvalósító kkv-k.

DIMOP Plusz-1.2.6-24 – KKV-k növekedési lehetőségeinek támogatása a digitális infrastruktúra és transzformáció elősegítésére

Rövidített összefoglaló (Társadalmi egyeztetés)

1.   Jelen támogatás keretében a pályázó vállalkozásokra vonatkozó feltételek

Támogatási kérelmet nyújthatnak be azok a mikrovállalkozások, azon belül is Kft-k és Bt-k, melyek
megfelelnek a következő feltételeknek:

  • Rendelkezik egy teljes lezárt üzleti évvel.
  • Átlagos statisztikai létszáma minimum 1 fő volt.
  • Magyarországon székhellyel rendelkezik és kettős könyvvitelt vezet.
  • Székhelye/telephelye legalább 180 napja be van jegyezve, és az Észak-Alföldi- vagy az Észak- Magyarországi- vagy a Dél-Dunántúli- vagy a Dél-Alföldi régió területén van.
  • A digitális intenzitási szint felmérő rendszer alapján nagyon alacsony digitális intenzitással rendelkezik.

2.    Támogatható tevékenységek

  • Eszközbeszerzés – Digitális technológiák, szolgáltatások bevezetéséhez és működtetéséhez szükséges informatikai, hálózati és telekommunikációs eszközök beszerzése (Maximum 50%)
  • Immateriális javak beszerzése – Digitális technológiák, szolgáltatások bevezetéséhez és működtetéséhez szükséges immateriális javak és felhőszolgáltatások beszerzése (Előzővel együtt Minimum 70%)
  • Könyvvizsgálat – digitális intenzitási szint, valamint közösségi mutató validálásához
  • Százalékos átalányalapú finanszírozás – Közvetett költségek (7%)
  • Szakértői szolgáltatás – Digitális technológiák, szolgáltatások bevezetésének és működtetésének szakmai megvalósításhoz kapcsolódó szolgáltatási, tanácsadási és betanítási tevékenységek (Maximum 30%)

3.    Támogatás mértéke és összege:

Jelen felhívás keretében az igényelhető támogatás összege minimum 2.500.000 Forint – maximum 6.000.000 Forint.

A támogatás intenzitása, csekély összegű támogatás esetén: 90%!

Az igényelhető előleg mértéke a megítélt támogatás 25%-a.

4.    Határidők

Támogatás kérelmet 2024. december 16-tól 2025.01.31-ig lehet benyújtani az EPTK rendszeren keresztül.

A projekt megvalósítására maximum 12 hónap áll rendelkezésre, felhőszolgáltatás beszerzése esetén maximum 18 hónap.

5.  Egyéb információk

Nem igényelhető támogatás:

  • Amennyiben a DIMOP_Plusz-1.2.3/A-24 kódszámú felhívásból azonos célterület részterületei vonatkozásában kombinált hitel támogatásban részesült.
  • A „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” programban, vagy az „1+1 KKV Beruházás- élénkítő Támogatási Programban” a jelen projekt keretében fejlesztett célterület részterületei vonatkozásában támogatásban részesült.
  • A támogatási kérelemben benyújtott fejlesztési célterület, illetve ezek részterületeinek bármelyik elemére részben vagy egészben bármely hazai vagy uniós forrásból nyújtott támogatásban részesült a támogatási kérelem benyújtását megelőző tíz évben.
  • A TEÁOR’08 01.11-09.90, 12.00, 19.10-20, 24.10 és 30.11-12 kód szerinti tevékenységekkel kapcsolatos beruházások vagy mezőgazdasági vállalkozások fejlesztésére.

A támogatást igénylő vállalja a digitális intenzitás szintjének emelését: vállalja, hogy a projekt fizikai befejezéséig megfelel legalább az alacsony digitális intenzitás követelményeinek. A vállalkozásoknak az ezen szint elérését biztosító digitális fejlesztéseket kell megvalósítaniuk, ezekhez tudnak támogatást igénybe venni.

A beruházás végén a vállalkozásnak az elért digitális intenzitási szintjét a kimeneti felmérés igazoló dokumentum mellett, az abban foglaltak teljesülését validáló könyvvizsgálói jelentés formájában is alá kell támasztani, melyet a záró szakmai beszámolóval együtt kell benyújtaniuk az Irányító Hatóságnak.

A projekt fenntartási időszaka a projekt Irányító Hatóság általi befejezésétől számított 3 év. Ezidő alatt a projekt keretében beszerzett eszközöket és szolgáltatásokat nem lehet bérbe vagy eladni, illetve megszüntetni.

Segíthetünk?

Kérjen ajánlatot kollégánktól

+36 20/362-3919

Patikapartner

A weboldal cookie-kat használ annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa! A weboldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás