Mindig mozgásban van, nyitottsággal és kedvességgel fordul munkatársai és embertársai felé, vidám, fiatalos, energikus, fáradhatatlan, precíz, rendszerető, és több mint húsz éve erősíti a Patikapartner Kft. könyvelési részlegét. Mindenki Erzsikéjével az irattározás rejtelmeiről, múltbéli emlékekről és a természet szeretetéről beszélgettünk. Légrádi Júlia interjúja.

Mi az eredeti végzettséged, és hogyan kerültél az irattározás világába?

Milyen idők voltak ezek?

A Nagymező utcában voltunk, a könyvelés a mostanihoz hasonlóan viszonylag sok munkatársból állt, és Balkai Tibor volt az osztály vezetője. Frissen végzett kolléganőkkel dolgoztam együtt, közülük akad, aki még ma is itt van. Persze rengeteget változott azóta a cég, mondhatni az egész arculat más lett, ám érdekes volt mindezt végignézni, végigélni, ahogyan azt is, hogy fiatal lányokból nők lettek. Többeket láttam felnőni, megházasodni, anyává válni, előttem zajlott az életük, és ez nagyon szép.

Mit gondolsz, valamennyire te is betöltesz itt egy anyuka vagy nagymama szerepet?

Ezt nem tudhatom, de különösen jó a kapcsolat közöttünk, és nyilván azért is maradtam itt ennyi ideig, mert jól érzem magam ebben a közegben, a csapatban, megtaláltam a számításomat, és ma is elégedettséggel tölt el a munkám.

Mi a legnagyobb kihívás számodra az irattári feladatokban?

Nem egyszerű foglalkozás ez, főleg, hogy fizikai része is van, mégis közel áll hozzám, változatos folyamatok tartoznak ide. Például amikor átveszünk egy új patikát, az összes létező anyagot megkapjuk, akár húsz évvel ezelőtti dokumentumokat is szörnyedelem állapotban, és ekkor kezdődik a selejtezés. Van, amit 5 vagy épp 8 évig kell megőrizni, másra már nem lesz szükségünk. Ami marad, azokat évekre, hónapokra szedem, dossziékba, dobozokba rakom, ezzel párhuzamosan a gépre is mindent felviszek, és ettől a pillanattól kezdve, ha bármilyen anyag kell az adott patikának vagy a könyvelőknek, az könnyedén visszakereshetővé válik. Ez egy mozgalmas munka, szeretem, hogy ilyen sokféle és azt is, ahogyan a papírhalmokból rendszer lesz. Időnként le szoktam fotózni, miből mi lett, és jó érzés ezekre a képekre ránézni, majd a sok-sok iratra, ami végül gyönyörű dobozokba, és ezzel archiválásra került.

Rengeteg technológiai változás mehetett végbe mióta itt dolgozol, talán össze sem lehet hasonlítani.

Régen minden kézi volt, és minden papíron volt csak meg. Ma már könnyebb dolgunk van, ennek ellenére a gép mellett füzetbe is vezetem az információkat, mert gyakran éppen ez az egyszerű módszer segít megtalálni, amit keresek.

Gondolkoztál valaha azon, hogy hány millió papír, számla, szállítólevél ment át a kezeden?

Rengeteg, de nem is darabszámot mondanék, hanem inkább mértékegységet, vagyis tonnákat. Mostanra viszont szemmel láthatóan és kézzel foghatóan kevesebb és kevesebb a mennyiség. Nagyon sok fejlesztés ment végbe, és ez az én munkámat is segíti. Kevesebb a dosszié- és papírhasználat, a fénymásolás, ami számít.  

Mi az, amiért igazán szereted ezt csinálni?

Az az igazság, hogy imádom a dolgokat rendbe rakni, rendszerezni, otthon is ilyen vagyok, ezt tanultam édesanyámtól. Négyen voltunk testvérek, egy szoba-konyhában laktunk, de ott mindig rend volt. Legidősebb lányként a feladatok nagy része rám hárult, természetes volt, hogy besegítek. Lényeges, hogy mit hozunk a múltból, a családból, ez a minta pedig beleépült a munkámba is. Amikor beérkezik az irattárba 30-40 vagy akár 50 hatalmas zsák, amit egyenként szét kell szedni, leválogatni és bedobozolni, nem ijedek meg, sőt, néha ránézek, és tudom, nagyjából mennyi doboz kell. Boldog vagyok, amikor elkészülök, és rápillantok a végeredményre. 

Miért jó a Patikapartner Kft.-nél dolgozni?

Az első és legfontosabb számomra, hogy szeretem és szívesem csinálom a munkámat. A második, hogy szuper a csapat, összetartunk, és a főnökségtől is rendkívül sok segítséget kapunk. Jó, amikor visszajönnek az anyukák a gyerekeikkel, ez visszahozza egy kicsit a régmúltat, amire fontos emlékezni. Gyakran felidézem a csapatépítőket is, amik összekovácsoltak bennünket, mindig jól éreztük magunkat, vagy a karácsonyok, ahol a kollégák és kolléganők gyerekei is részt vettek, ezek emlékezetes események. Több helyszínen is dolgoztam már, hiszen a cég vándorolt, de mindegyik házban, irodában megtaláltam a pozitívumot, mert mindenhol családként voltunk és vagyunk jelen.

Szerinted meddig fogod mindezt csinálni?

Még valahogy nem gondoltam rá, hogy abbahagyjam, pedig lenne elfoglaltságom bőven.

Éspedig?

Mondjuk, a túrázás. Sokat járok, utazok a túratársaimmal, szinte minden hónapban ellátogatunk több napra valamilyen szép tájra, a Balaton-felvidékre, a Börzsönybe, a Mátrába. Mindig is aktív voltam, szeretek mozgásban lenni, és ez nemcsak a munkámban, de a szabadidőmben is fontos nekem.

Mit ad neked a kirándulás, a túrázás, az úton levés?

Lelki gyönyörűséget ad, az erdő, a természet, az eső, a szél, a sár, a havazás, minden. Nem tántorít el a rossz idő sem, minden körülmények között megyek. Mi a természetben nőttünk fel a testvéreimmel, a nagyapánknak volt egy telke a Csúcs-hegyen, és állandóan ott időztünk. Ezért azt mondanám, hogy nem is kikapcsolódás vagy szabadidős tevékenység számomra a túrázás, hanem az életem velejárója, lételem. Édesanyám is olyan ember volt, aki minden hétvégén vitt minket valamerre, hátunkon kis zsákkal mentünk a Hűvösvölgybe, a János-hegyre, vagy az Anna-rétre. Hálás vagyok mindezért, jó és szép gyerekkorom volt.

Mozgalmas életvitelt képviselsz, mi tölti még ki a szabadidődet?

Nem tudnám elképzelni máshogy az életemet. A kirándulások és a természet nélkülözhetetlenek, de például hosszú évek óta járok jógázni, uszodába, fürdőkbe, amikor tehetem, ellátogatok valamelyik hazai termálba. Ezek jó dolgok, és a jó dolgokat nem szabad abbahagyni, azokat ápolni kell, úgy, mint a barátságokat.

Vannak terveid a jövőre nézve?

Hogyne lennének, terveim mindig vannak! Állandóan alakítgatom a kis otthonomat, tökéletes nekem, mégis szeretem rendezgetni, újítgatni, ez is egy elfoglaltság. Sok időt töltök a gyerekeimmel, a testvéreimmel, a barátaimmal, és nyitott vagyok mindenkire, amit valószínűleg a nagycsaládos létnek köszönhetek. Ma már egyedül élek, de ez nem zavar, mert akármerre is megyek, körbevesznek az emberek, és emiatt úgy érzem, forog a nap körülöttem.