fbpx

„Szeretem, hogy a számok mindig stimmelnek” - Interjú dr. Borbély Margit gyógyszertárvezetővel

Fiatalkora óta érdekli az egészségügy és az emberekkel való foglalkozás, szakmai élete azonban nemcsak a gyógyszertárvezetésről szólt. A BENU Gyógyszertár Győr Pláza vezetőjével a munka szépségéről és nehézségeiről beszélgettünk.

Miért szeretett volna gyógyszerész lenni?

Egészségügyi szakközépiskolába jártam, szerettem ezt a területet, de nagyon érdekelt a kémia is. Amikor másodéves voltam, a Semmelweis Egyetem fiatal hallgatói ellátogattak hozzánk az iskolába, ahol tanultam, ekkor tudtam meg valójában, hogy létezik gyógyszerész kar, ahol a kémiát az egészségüggyel össze lehet kapcsolni.  

Dr. Borbély Margit

Hogyan lett gyógyszertárvezető?

Három gyermekem megszületése után hosszú nyitva tartású patikában dolgoztam, ami megterhelő volt. Aztán amikor a negyedik és ötödik gyermekem is megszületett, egy falusi anyapatikában helyezkedtem el, és amikor ott végeztem, rohantam a fiókpatikába, és folytattam ugyanazzal a ritmussal a munkát a rendelésről érkező betegekkel. Ez öt gyerek mellett nehéz volt, így váltottam, és elmentem orvoslátogatónak. Ezt könnyebb volt összeegyeztetni a családdal, hét évig csináltam, miközben megszületett a hatodik gyermekem is. Szerettem, különösen azt, hogy a kollégákkal és orvosokkal megbeszélhettünk olyan problémákat, amikben azok a gyógyszerek segíthettek, amiket én vittem az adott cégtől. Nagyon jó szakmai és baráti kapcsolatokat tudtam kiépíteni ebben az időszakban. Viszont sajnos kezdett eljárni felettem az idő, a hosszú autózások fárasztóak voltak, azt éreztem, hogy akár balesetveszélyesek is lehetnek, ezért abbahagytam a látogatást, és nem sokkal később megtalált az a dolog, amit ma is csinálok. Akkoriban sok patika nyílt, a személyi jog kiváltására szolgáló kérelmemet megkaptam, és 2008 tavaszán vezető pozícióba kerültem.

Milyen kihívásokat, szépségeket talált meg a szakmájában?


A szépsége mindig az, amikor az ember segíteni tud, amikor meg tudja oldani a beteg emberek problémáit. A kihívás pedig az, hogy gyógyszerésznek lenni nem könnyű munka, hiszen fizikailag és szellemileg egyszerre kell teljesíteni, ami néha nagyon kimerítő tud lenni.

Dr. Borbély Margit csoportkép

Mennyit változtatott a munkáján, hogy a patika, ahol vezető, idővel bekerült egy gyógyszerészeti hálózatba?

A stabilitásban sokat, nagyon jó, hogy azóta profi vezetők segítik a munkámat, többek között gazdaságilag. A könyvelésen odafigyelnek például a forgalomra, a személyi és egyéb kiadásokra, és segítenek gazdálkodni. Ez nagy támogatás, főleg, hogy a szakma ezen részét egyáltalán nem tanultam az egyetemen. Gyakorlat, tapasztalat és tudás kell ahhoz, hogy az ember azt a komplex rendszert átlássa, amiben egy patikavezető dolgozik, de szerencsére mindig megkapom a megfelelő segítséget. Ez mindenképpen előny.

Gyógyszertárvezetőként összetett a munkája, miben tud a könyvelés terhet levenni az Ön válláról?

Nagyon sokat tanultam a kezdeti években tőlük, láttam, hogy mi hogy változik, mi miért van, mi miért jó. Könnyedség, hogy a számlák kezelését teljesen átvállalják, én csak továbbítom őket, a könyvelés pedig mindent elintéz: időben utal, rendezi és rendszerezi a számlákat, ha valami problémát lát, azonnal szól, és egyeztetjük, mi lehet a gond. Ha eltűnik egy számla, közösen megkeressük, ha nem jön ki valahol a végösszeg, akkor együtt derítjük ki, hogy vajon hol „tűnt el” az a pénz, mikor, miben hibáztunk? Hatalmas segítség, hogy van kivel megbeszélni ezeket, valaki olyannal, aki rálát mindenre. Szeretem, hogy a számok mindig stimmelnek, azokkal nem lehet hazudni, a számok azok számok, és ha valamiért mégsem egyeznek, biztos lehetek benne, hogy kiderül, miért nem.

Ez egy bizalmi kapcsolat?

Igen, és ez fontos is, mert tényleg meg tudom beszélni minden problémámat, és általában őket keresem először a felmerülő kérdésekkel. Jó, hogy gazdasági szempontból mindig előre látom, mi, hogyan működne, ez elősegíti az esetleges döntési folyamatokat is.

A mindennapi munkáját miben könnyíti meg ez a támogató háttér?

12 éve expediálok, mindig is a betegek között voltam, és ezt nagyon szeretem. Ha nem lennének ezek a segítségek, akkor biztos, hogy 5 perce sem tudnék kimenni az officinába a betegek közé, mert annyira lefoglalna a sok egyéb teendő, a gyógyszertárvezetés gazdasági oldala. Megnyugtat, biztos hátteret ad, hogy a központ mindig mindenről időben és pontosan tájékoztat, én nagyon szeretek így dolgozni.

Szeret a betegekkel beszélgetni, tanácsokat adni, ráhangolódni a problémáikra?

Mindig szerettem, ezért is jártam egészségügyi szakközépiskolába, mert tetszett ez az egész emberekkel foglalkozó empatikus szakma. Úgy látom, hogy szeretnek hozzánk járni a betegek, akik sajnos egyre inkább arról panaszkodnak, hogy az orvossal nem lehet beszélni, nem ad tanácsot, nem mondja el pontosan a fontos dolgokat, a patikába kell eljönniük azért, hogy valódi javaslatot kapjanak. Mi pedig, amennyire csak tudunk, minden oldalról igyekszünk segítséget adni.

Bizonyára sok munkája van egy gyógyszertárvezetőnek, de jut idő a pihenésre, kikapcsolódásra?

Nem sok szabadidőm van, általában hétvégén is dolgozom, ráadásul ilyenkor télen, a megfázásos és megbetegedéses időszakban több a dolgunk is. Ezeket ki kell pihenni, így amikor csak tehetem, a természetben lazítok, családi kirándulással. A legjobban a természet szépsége tud kikapcsolni.

Segíthetünk?

Kérjen ajánlatot kollégánktól

+36 20/362-3919

Patikapartner

A weboldal cookie-kat használ annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa! A weboldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás